A gitáron való transzponálás a fogás vagy skála tömb egyszerű tologatása a nyakon. Nézzük az első példát! |
1. Fogd le az E dúr alapakkordot! |
 |
2. Vigyük fél hanggal feljebb az E dúrt, ami nem más, mint a fogott hangok, azaz a táblázatban bejelölt pöttyök egy bunddal való feljebb tolása (a kép szerint a feljebb lefelét jelent, mert arra magasodik a gitár). Természetesen az üres húrok jelölése is feljebb kerül, így azok is fogott hangok lesznek az első bundon. |
3. Így néz ki az E dúr egy fél hanggal feljebb. Ha foglalkoztál már az alapakkordokkal, még ismerős is lehet ez a fogás, hiszen ez a nagy barrés F dúr (a barréról a Barré leckében olvashatsz). |
 |
Kezdő koromban, mint a legtöbben, én sem tudtam, hogy az F dúr az E dúr transzponált fogása. Van úgy, hogy a diákjaim nem értik ezt a pötty tologatást, ezért ilyenkor egy másik módszerhez kell folyamodnom. Vagyis: |
1. Fogd le az E dúr akkordot úgy, hogy ne használd az 1. ujjadat. Ebben az esetben az ujjrend más lesz, mint a megszokott akkordfogás. |
 |
2. A szabadon maradt 1. ujjadat fektesd a húrláb mögé. Ugye teljesen úgy néz ki, mint egy F dúr fogás? |
 |
3. Csúsztasd feljebb egy bunddal az egészet és már meg is van az F dúr. |
 |
Ha tovább csúsztatod egy bunddal a fogást, akkord Fisz dúrt kapsz. |
 |
Minden egyes lépés egy ugrás a kromatikus hangsor fokain (a Kromatikus hangsorról egy későbbi leckében fogok írni), ezért ennek a formának 12 neve lehet. Próbáld meg ugyanezt a módszert az E moll akkorddal is elvégezni. Milyen érdekes, hogy az a kezdő gitáros, aki ismeri az E mollt, nem biztos, hogy az F moll akkordot is le tudná fogni, pedig az F dúrt és az E dúrt már régóta használja. Akkor sem biztos, hogy rájön, ha az akkordtáblázatból kikeresi az F mollt. Nem azt kell látnod, hogy milyen egy fogás, hanem azt, hogy miből ered, így könnyen megértheted és meg is jegyezheted a formákat. |
Gyakorlat: Próbáld ki az alapharmóniák fél lépéssel való transzponálását. Végezd el majd ellenőrizd magadat. Figyelj arra, hogy az üres húrokból csak annyit emelj fel, ahány benne van az alapfogásban. |
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
A leggyakrabban transzponált alapakkordok az E és A dúr és moll formája, valamint a C dúr. Ez összesen 60 db akkord. Na persze, ez nem azt jelenti, hogy te most ennyiféle akkordot tudsz, hiszen egy harmóniát több helyen is le lehet fogni. Nézzünk erre példát. |
1. Ez a C dúr: |
 |
2. Most transzponálj a tanultak szerint A dúrból C dúrt! |
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
3. Transzponálj E dúrból is C dúrt! |
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Íme, van három C dúr akkord formád. A nevük ugyanaz, de ha meghallgatod, a hangok sorrendje miatt (CEGCE, CGCEG, CGCEGC) másképp szólnak. Mire is jó ez? Először is arra, hogy meg tudd választani, hogy mélyebb vagy magasabb legyen a kíséret. Ez nagyon fontos, mert ha a zenekarban billentyűs is van, nem mindegy, hogy hol kísérsz. Másrészt nagyon fontos azért, hogy ne kelljen dalon belül az akkordokért össze-vissza ugrálni a nyakon, vagyis mindig olyan transzponált formát fogj meg, ami közelebb van. Nézzünk egy példát erre! |
Alaphelyzet: |
 |
Magasabban játszott, transzponált formák: |
 |
Az F dúr C-ből, a B dúr A-ból végül a C7 E-ből transzponáltuk. Lássuk most néhány példát az F, B, C akkordfűzés variációra, amiben csak az eddig tanult alapakkordokat (E, A, C) transzponáljuk! |
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Nem kell megjegyezned ennyi variációt, hiszen én sem tanultam meg soha. Csak az a lényeg, hogy értsd, jobban mondva lásd, melyik akkordnak melyik a forrása. Nemsokára te is átlátod majd a hangszered (ha sok kíséretet kidolgoztál, át fogod látni), improvizálni is tudod az akkordok fűzését. Tanulmányaid, a füled és a zenei környezet dönti majd el, melyik akkordkapcsolat a legjobb egy adott dalban. |
Gyakorlat: Az első akkord az alapforma, a második, amivé transzponálod. Ellenőrizd a végeredményt! |
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Transzponáld az alapakkordok négyes hangzatait is! |
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Alapharmónia: |
 |
Transzponálva: |
 |
|
Végül nézzünk ismét egy rövid akkordmenetet különböző transzponációkkal eljátszva: |
 |
 |
 |