|
Ez a leckesorozat 10 leckében, 124 példával mutatja be a blues és a jazz-blues elő- és utójátékait. A különféle, sokszínű bevezető érdekes és különleges módszerekkel válik érthetővé. A rengeteg példa megnyitja benned is a lehetőségek végtelen tárházát, így te magad is ki tudsz találni újabb és újabb variációkat. A blues és a jazz-blues bevezetők és befejezések fémjelzik a muzsikus felkészültségét, tudását, így már a dal elején megmutatkozik a zenész erős vagy gyenge oldala. Kalandozz el, értsd meg vagy csak egyszerűen "turkálj" a példák között. Legyél bármilyen szinten technikailag vagy tudásban, csak ajánlani tudom neked ezt a hatalmas példatárat. Ebben a leckében egy merőben más wamp játékot ismerhetsz meg, mint amit a középhaladó leckében megérthettél. A könnyű játszhatóság miatt E blues hangnemben írtam le a variációkat, ami a leggyakrabb hangneme a blues daloknak. Az első taktusban és a második taktus első felében is E7-es akkord szólal meg, majd csak ezután megyünk B7-esre. Az E7-es az első fok, a B7-es pedig az ötödik fok. Az, hogy a második taktus 1-ére is E7-es szólal meg, lehetővé teszi az E7-ről E7-re való vezetést, vagyis az ötödik fokról az ötödik fokra való lépkedést. |
1. Az első hang mindig E lesz, hiszen ez az alaphangnem, így ezzel kezdjük a vezetést. A második negyed még mindig az E-hez tartozik, jobban mondva az E7-eshez. Fogd meg az E7-es két hangját (B, Gisz) és negyedekben lépkedj lefelé kromatikusan három lépést. Ha így teszel, meg fogsz érkezni az E7-es két hangjára, Gisz-re és E-re. Ezzel meg is történt az E7-esről E7-esre történő kromatikus vezetés. | |
![]() |
|
2. Ugyanez történik ebben a példában is, csak most D, B hangokról indul a kromatikus lépkedés. A D hang is az E7-es akkord hangja, méghozzá pont a 7-ese. | |
![]() |
|
3. Az előző vezetés felé bejátszhatod az E hangot és így nagyon érdekes, három szólamú hangzást fogsz kapni. | |
![]() |
|
4. Az első példa felső szólama a Gisz, G, Gesz hangok voltak, ami most az előző gyakorlatban megismert E hangok fölött szólalnak meg. | |
![]() |
|
5-12. A továbbiakban bemutatott példák az előzőekben megismert lehetőségek variálása. A különböző szólamokat oktávokkal rakjuk lejjebb vagy feljebb, és így mindig más és más hatást érünk el vele. Jó gyakorlást! | |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|