MENÜ

Honlap neve
Szlogen kell ide.

Bevezető

Ez a leckesorozat azon kezdők számára készült, akik a tanulmányaik legelején improvizációval is szeretnének foglalkozni. Rendkívül érthetően és könnyedén vezetem be a tanulót a blues improvizáció rejtelmeibe. Tanításaim alatt gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor az improvizálás tanítását mélyebb pedagógiai alapokra kell helyezni. Az improvizálás túlmisztifikálása sokakban blokkoló erővel hat és ennek okán gátlásokat ébreszt. A kezdő gitárosok mellett ezt a leckesorozatot ajánlom mindenkinek, akiben már felébredt az a "gyanú", hogy valami miatt (ritmus érzék hiánya, periódus-érzék hiánya, stb.) nem tud megtanulni improvizálni.

Ebben a leckében megértheted a blues kör akkordjaira játszható legfontosabb hangokat és azok alapvető ritmizálhatóságait. Kialakíthatod vagy fejlesztheted a periódus- és ritmus érzékedet.

Választ találhatsz sok olyan kérdésedre, ami felmerülhetett benned mint kezdő gitárosban a blues improvizáció tanulhatóságával kapcsolatban.

Lecke

 

Mielőtt belekezdenél a gyakorlatokba, tudnod kell valamit. Az improvizációhoz legalább annyit kell tudnod fejben gitározni, mint amit a hangszeren szeretnél megvalósítani. Ebből adódóan nem csak a bejátszható hangokat, hanem a blues akkordkörét is meg kell ismerned, hiszen az akkordkörben szereplő harmóniákra fogsz improvizálni. Tanulmányozd át a Blues kör 1 leckét. Az sem nagy probléma, ha ott nem minden teljesen érthető, mert ebben a leckében is utalok a kíséret felépítésére.

A következőkben E blues hangnem alapján fogom a magyarázatokat és a példákat ismertetni. Most elég, ha csak azt érted meg, ami az első három feladatban szerepel.

E blues hangnemben alapvetően három akkordot használhatunk. Ezek lesznek az E7, A7 és a B7 akkordok. Az Akkordok leckében utánanézhetsz ezeknek az akkordoknak.
1. Első lépésben az akkordok nevével megegyező hangokat játssz be szóló hangoknak. Az E7 akkordra tehát E hang szólal meg, B húron, az ötödik bundon.

Az első négy taktusban E7 akkord szerepel, ezért neked is négy taktuson keresztül kell játszanod az E hangot.
2. A négy taktus E hang után két taktus A hang következik, a kíséret pedig A7 akkordot játszik. A két taktus A után ismét E hang (a kíséretben E7 akkord) következik két taktusban.
3. Ezután egy taktus B, majd egy taktus A, végül pedig két taktus E hang szólaljon meg.
4. Az előzőekben megtanult három hang szerepel abban a hangsorban, amelyet a későbbiekben a teljes gitárnyakon meg kell majd ismerned. Ennek a hangsornak a neve E lá pentaton. Most még nem kell semmit sem tudnod erről a hangsorról. Bőven elegendő, ha le tudod lassan játszani a hangszereden, mert egyelőre nem a teljes hangsort fogod használni. A piros színnel ábrázolt hangjegyek az eddig használt hangokat mutatják.
5. Így hangzik és néz ki az előző három feladatban elmagyarázott blues kör és az alapgyakorlata. A videón hallhatod és láthatod, hogy a hangok nem csak egyszerűen megfogva szólalnak meg, hanem az ujjak mozgása "életre" kelti azokat. Ezt a mozdulatot, illetve hangképzési elemet vibrátónak nevezzük. A Vibrátó leckében megismerkedhetsz ezzel a technikával.

6. Bővítsük a bejátszható hangok számát kettővel. A zöld színnel jelölt hangok az újabb hangok.
7. Mindegyik akkord alá két hang szólal meg. Az első az alaphang, a második pedig az akkord hetes hangja. A blues zene mindegyik akkordja hetes, így ezt a hangot is nyugodtan bejátszhatod akár hosszan kitartva is. Megfigyelheted, hogy az alaphangtól mindig egy egész lépéssel lejjebb van az akkord hetes hangja. Az alaphangok slide technikával szólalnak meg. Erről a technikáról a Slide leckében olvashatsz.
8. A következő lépés az alap és hetes hangok ritmizálása lesz. Szólaltass meg egy negyedre két hangot, a blues alap ritmikájával. A videót hallgatva, hagyatkozhatsz a füledre is, de ha nehéznek érzed ezt a lüktetést, akkor feltétlenül meg kell értened matematikailag a blues lüktetését. Az Alapritmusok és szünetek leckében, a kis triola részben megértheted az idevonatkozó ritmikai tudnivalókat. Ne zavarjon, hogy a kottában nyolcadokkal van lejegyezve a motívum, mert így szokás írni az egyszerű olvashatóság miatt.

Játszd végig a teljes blues kört a 13. gyakorlatnál található zenei alapra, ezzel a motívummal. Természetesen minden akkordnál a saját alapját és hetesét szólaltasd meg.
9. Egy oktávval lejjebb is megszólaltathatod az akkordok (jelen esetben az E7) alap és hetes hangját.
10. Próbáld ki, hogy az előzőleg tanult motívum utolsó hangját (alap hang) nem játszod be. Helyette kitartod a negyedik hangot, vagyis az akkord hetesét. A harmadik negyedre tehát már nincs pengetés, csak az előző hang kitartása.

11. Az előző gyakorlatban megismert elvet megvalósíthatod úgy is, hogy három negyeden keresztül játszod az alap és hetes hangokat, majd a negyedik negyedre tartod ki az előzőleg megpengetett hetes hangot.
12. Hallgass meg egy szólóvariációt az eddig megismert motívumokkal. A felvételen észreveheted, hogy a hangok különböző hangerővel, más szóval váltakozó dinamikával szólalnak meg. Nagyon fontos ez a dinamikázás a blues szóló közben, mert ellenkező esetben egyhangú, érdektelen lesz a játékod.
13. A blues zene alaplüktetése triolás. Ez a ritmika szólal meg most ebben a gyakorlatban, csak alaphangokkal. Figyelj nagyon a tempóra és játszadozz a dinamikával.
Zenei alap gyakorláshoz
14. Ha úgy érzed, pontosan meg tudod már szólaltatni a triolákat, akkor elkezdheted variálni a hangok (alap és a hetes hang) sorrendjeit. Játssz egy taktusban mindvégig triolákat, majd a következő taktus első ütésére szólaljon meg egy kitartott hang. A további példákban megismerhetsz néhány lehetőséget a hangsorrendek variálására. Játszd át egyszer ezeket a példákat, majd azonnal kezdj neki az improvizálásnak. Ha betartod a tempót, ha figyelsz az "egy taktus játék és egy taktus kitartott hang" kiosztásra, valamint a blues körben szereplő akkordokra, akkor nem játszhatsz be rossz hangokat. Mindezek mellett, ha még a dinamikát és a vibrátót is meg tudod valósítani, akkor már jól is fog szólni a játékod.
15.

16.
17.
18.
19.
20.

21.
22. Az itt elhangzó blues szóló az eddig megismert ritmikai és hangsorrendi lehetőségekkel került feljátszásra. Ha minden gyakorlatot megértettél, akkor nem lesz nehéz ehhez hasonlót játszanod. Ellenkező esetben kicsit nagyobb figyelemmel és türelemmel kezdd az egészet elölről.

Jó gyakorlást!

 

Asztali nézet